4. sikertörténet

Anna

 

Az én endometriózis történetem 2016-ban kezdődött, amikor az érettségire készültem.

A legtöbben azt hitték, csak szimulálok, mert nem akarok tornázni, – mindig is volt rajtam néhány feles kiló, és tényleg szégyelltem a többiekkel öltözni, a gimnázium ebből a szempontból kegyetlen világ.

Kaptam hideget-meleget az alkatomra, de csak azért, hogy elkerüljem a beszólogatásokat, sohasem szimuláltam volna.

Egyre többet fájt és görcsölt hasam, volt, hogy egy falat almától is akkorára puffadtam, mint egy hat hónapos terhes. Nagyon kínlódtam, de senki sem hitt nekem, anyum egyszer elkísért ugyan nőgyógyászhoz az SZTK-ba, de mivel ott megtapogatva és hasi ultrahangozva nem látott az orvos semmi furcsát, elengedett azzalé hogy szedjek fogamzásgátlót, és kezdjek el pasizni, majd az eltereli a gondolataimat. az már csak hab volt a tortán, amikor megkérdezte, hogy miért borotválom a puncimat, mert egy kis szőr azért nem árt, és szeretik azt a férfiak, ez a csupaszság túl kislányos.

Rémesen éreztem magam, teljesen megalázva és megszégyenítve, nem mertem elmesélni a folyosón várakozó anyámnak sem ezt az egészet, csak azt mondtam hogy igen, az orvos alaposan megvizsgált, és nem, nem mondott semmit.

Onnantól kezdve egészen addig, míg érettségi után meg nem lett a munkahelyem, és vele az első önálló fizetésem, nem mentem soha többé nőgyógyászhoz. Amikor már meg tudtam fizetni legalább egy vizsgálatot, újra elmentem, mert addigra már elviselhetetlenné fajultak a fájdalmaim., magán dokihoz. Többször annyira véreztem, hogy tiszta vér lepedőre ébredtem reggel, annyira átáztattam mindent a legnagyobb tamponnal és éjszakai betéttel is. Hiába járkáltam ki éjszaka is cseréni, vagy tettem még extra vattát is, reggelre csurom vér volt minden. Én vinnyogtam a fájdalomtól, apám meg lecs@szett, hogy ez undorító, és miért nem tudok figyelni. “Milyen nő az ilyen, mondta, bezzeg az anyád, azt se tudom, mikor menstruál, úgy intézi.”  Anyu hallgatta   a szidást, de sosem szólt egy szót sem, nem védett meg, nem állt mellém, pedig nagyon vágytam volna rá.

A magán dokinak már jobban el mertem mesélni, mi minden van velem, és úgy vettem észre, jobban is figyelt rám. Az ultrahang sem csak egy másodpercig tartott, jól körbenézett odabent, én meg azt hittem, vége a világomnak, annyira fájt. Ő rögtön mondta, hogy láthatóan endometrrózisom van, és műtétet javasolt, amitől nagyon féltem. Először a család sem akart hallani róla, de amikor már nem tudtam dolgozni sem, végül csak rábólintottak és beleálltam a laparoszkópiás műtétbe.

Anyám akkor meglepően aggódó és normális lett, egyszer még el is vitt a Nórához, (Árvai Nóra, pszichológus), hogy fel tudjak készülni a műtétre.

Valahogy, ahogy kiderült ez a betegség, legalább az anyám mintha észbe kapott volna, hogy van neki egy lánya is.

Jól esett nagyon, hogy főzött, cukormentesen is próbált nekem, sokszor borzalmas volt de mindig megettem.

A műtéttől rettegtem, főleg eleinte amíg még nem beszéltem a Nórával, utána jobb lett, és végül sokkal kisebb macera volt ez az egész, mint amilyennek gondoltam magamban. Azóta nem újult ki az endometriózis, pedig riogattak vele eleget. Talán elhamarkodottnak ítélitek meg, hogy én megosztom a sikersztorimat, de elmondom, hogy miért gondolom azt, hogy ez siker, és nem lesz baj később sem.

 
  1. Rámtalált a szerelem, vagyis inkább én szaladtam utána, de csak elkaptam.
  2. A szerelemnek köszönhetően elköltöztem otthonról, nem élek benne a mindennapos szólogatástengerbe
  3. Szeretem a műtét után fél évig fogamzásgátlót, aztán mikor leraktam, semmi nem változott, továbbra is jól vagyok.
  4. Már nincs bennem harag a szüleim iránt, sőt, anyukámmal sokkal közelebb kerültünk.
  5. Figyelek arra, hogy egészségesen egyek, és a barátommal ki szoktunk járni futni is.
  6.  Le tudtam fogyni több mint 5 kilogrammot és nem jön vissza.
  7. Már nem a folyamatos b@szogatás megy a gimnáziumban, hanem lett egy munkahelyem ahol szeretnek engem és ahova szívesen járok minden nap.
  8. Több mint egy éve nincs endometriózisom.

Szóval, én eléggé  bizakodó vagyok. Tudom, hogy ez egy never endig story lesz, és majd csak akkor lélegezhetek fel produkáltam a megfelelő számú unokát.  

De most jól vagyok, jó a kedvem, van párom, vannak céljaim, nyugodtabb vagyok és nem haragszom a szüleimre. És mindezt szinte teljesen egyedül értem el, úgyhogy még büszke is vagyok.  

Ki merem jelenteni, hogy egészséges vagyok, velem minden rendben van, minden oké. Jó lenne, ha mások is bizakodóbbak tudnának lenni, és remélem ez az írás is segít ebben egy keveset.

Anna